Mikor lehunyom szemeim... Sír, sír, sírdogál a szívem Több emlék jut most az eszembe. Valahányszor lehunyom szemem, Látom s hallom közös emlékeinket... Kinyitom a szemeim, s Te nem vagy itt mellettem Úgy hiányzol Édesem... De jól tudom, hogy nemsokára Örökké mellettem leszel s el nem engedsz... Kérlek szeressél örökké engemet S kezeimet is el ne…

Babits Mihály: Szerelmes vers A szemedet, arcod mélységes, sötét szürke tavát homlokod havasa alatt, homlokod havát elfeledtető fényes nyári szemed szédületét szeretem és éneklem e szédület szeretetét. Mélységes érctó, érctükör, fémtükör, mesebeli, szédülsz, ha belevillansz; ki tudja, mivel van mélye teli? Szellemek érctava: drága ércek nemes szellemei fémlenek villanásaiban; de mily ritka fém szelleme tudhat…

Veled álmodtam az éjjel. Ráültünk egy vágymadár szárnyaira, És szálltunk az édes kéjjel A szerelem gyönyörű tájaira. Repültünk kéz a kézben, Elfelejtettük minden gondunk. Egymásra találtunk a mindenségben, Szabadok és boldogok voltunk. Gondolataink szavak nélkül beszéltek; Nem voltak többé titkaink, S véget nem érő táncba kezdtek Vágytól fűtött ajkaink.

 Álmodtam veled.... Mint egy gyermek úgy voltam karjaidban. Megcsókoltad finoman számat, Fölém hajoltál gyengéden, titokban, S megpusziltad szempillámat. Leheleted táncot járt hajamban... Szellőként bújócskázott, csintalan, S pajkosan megbújt nyakamban. Míg egyik karod ölelve tartott itt, Másik magányos vándorként útra kelt, Bejárta testem rejtekutjait. Útján titokzatos zugokra lelt. Úgy bújtam meg riadtan benned, Mint reszkető holdsugár…